Emancipáció és eredménytelenség

A szó jelentése: Az emancipáció (egyenjogúsítás) kifejezés a római jogból származik, s eredetileg a felnőtté vált gyermek feletti apai hatalom megszűnését, azaz az egyén saját jogúvá (sui juris) válását jelentette.

Mióta világ a világ, a nők elnyomása folyamatos és ismétlődő metódusa volt az evolúciónak, a társadalmak működésének és a társadalmi rétegülésnek! Vitatkozhatunk azon hogy az állatvilágban mely társadalmak működnek jobban: a matriarchális vagy a patriarchális társadalmak…….De most nem ezt hivatott tárgyalni a cikk! Itt valami egészen mélyebb és megrendítőbb tényről beszélünk! Arról, hogy még ma 2016-ban is (amikor hű de kultúráltnak tartjuk az emberiséget) egyes országokban, de akár Europán belül is napi szinten bántalmaznak, erőszakolnak, nyomorítanak meg kislányokat, nőket, anyákat, asszonyokat!

A világ soha nem tisztelte igazán és ma is csak felszínesen tiszteli azokat az élőlényeket, amelyek képesek az életet megadni, majd a friss életet gondozni és még annyi más, fantasztikus csodára képesek! Alapvetően az emberi természet kapzsi, fél és retteg attól, amit nem ismer, amire nem képes vagy ami elnyomhatja! A férfiak évszázadok, évezredek óta félnek a nőktől, rettegnek képességeiktől, teremtő erejüktől és minden lehetséges módon igyekeznek kioltani belőlük minden önbecsülést, akaratot és szenvedélyt. A saját formájukra próbálják alakítani a női egyedeiket, társadalmuk sajátosságainak segítségével! A nő, mivel alapvetően gondoskodó, érzelmi lény, elvakultan képes szeretni és áldozatokat hozni a szerelméért, gyermekeiért vagy a családjáért!Évezredes múltra tekint vissza ez a szélmalom harc, ahol igazán senki nem nyerhet, de a legtöbbet mégis a NŐ veszít a harcban! A női feminizmus már a 17. században elkezdett utat törni magának, de a társadalmi rétegződés csökkenésének, majd (egyes országokban) megszűnésének hatására csak a 19-ik században kezdhetett el szárnyalni a szabadságukért, akaratukért, emberi mivoltukért folytatott küzdelem és végre nyilvánosságot kaphatott az, ami az előtt négyszemközt, anyák és nagymamák között, anyák és lánygyermekeik között lehetett csak téma, de inkább álom….! A 19. századtól azonban elindult egy hullám amely olyan elsöprő és „sikeres” volt, hogy nem csak elérte a célját de egy egészen más, új szemszögbe helyezte a „mai nő” fogalmát.

Talán elértünk valamit, talán kiharcoltunk valamit, talán többek lettünk….talán mégis kevesebbek! Vegyük át tehát, miket nyertünk és mit vesztettünk! Melltartót égettünk, drogoztunk, kiabáltunk utcákon, magasba emelt kezekkel és fedetlen keblekkel üvöltöttük, hogy többet érünk. Egyre rövidebb ruhákba bújva hirdettük hogy mi, ezt is megtehetjük, majd rövidülni kezdtek a gyermekeinkkel töltött időnk mondván, hogy mi érünk annyit, mint férfi társaink és mi dolgozni akarunk! Mit képzeltek ti férfiak, hogy otthon üljünk a gyerekkel és főzzünk, mossunk, takarítsunk? Szavazunk, dolgozunk, bulizunk, iszunk, drogozunk, karriert építünk, fedetlen testtel pislogunk vissza férfi magazinokból, divatot teremtünk párkapcsolati sikertelenségünkből és divatos szavakkal és kifejezésekkel palástoljuk magányunkat! Egyetemre járunk, diplomázunk, bejárhatjuk a világot, sminkelhetünk, riporterek, újságírók, ügyvédek, kurvák, óvónők, színésznők,bírák, sportolók lehetünk! Elhitettünk magunkkal egy világot, amibe mégsem férünk bele és talán elvesztve az egészséges egyensúlyt, tudat alatt vágyunk vissza kicsit az elveszett korokba amikor anyák lehettünk, amikor kihúzták előttünk a széket, amikor a rengeteg textil elbújtatta ékeinket és érezhettünk a férfiak szemében a vágyódást, amikor igazi hölgyek voltunk. Ma minden lány ismerősöm panaszkodik! Kihasználják, nem tisztelik, megalázzák és elhagyják őket és értetlenül állnak a mai nők (pláne a fiatalok) e tény előtt. Hát elmondom én nektek miért van ez.

Annyira harcoltunk hogy „emberek” lehessünk, hogy elfelejtettük, hogy valami sokkal, de sokkal fontosabb szerepünk is van a csupán emberi lét mellett. Mi nők vagyunk! Igen, igazi nők akik életet adnak, életeket gondoznak, ételt tesznek a családjuk elé, otthont teremtenek beton kockákból, szeretettel töltenek meg üres tereket, mosollyal, vidámsággal és élettel töltik meg a férfiak életét, gyémántként fénylünk mellettük, büszkeségük és vágyálmuk tárgyai vagyunk. Egy illanó, múlandó szépség amit kergethetnek.

A férfiak alapvető evolúciós ösztöne a vadászat, hogy rajongásának tárgyáért harcolhasson. És ahogy a férfiak egyre kezdik elveszteni a teret ahol ezen vágyaikat kielégíthetnék, értékünk is csökken a szemükben. Ma már egy karnyújtásnyira vagyunk tőlük és könnyen megkaphatnak minket. Minden mai divat (be single) ezt segíti elő és közben megfoszt minket női mivoltunktól. Én azt gondolom, a nagy szabadságért vívott harcunkban valahol elvesztettük magunkat. Valahol lemondtunk magunkról. Valahol elfelejtettünk nővé lenni és tisztelni önnön csodáinkat. Ha pedig mi, nők, nem tiszteljük magunkat mégis hogyan várhatnánk el a férfiaktól hogy tiszteljenek! A női magazinok szennyei, az új életmód trendek, az egyre kevesebb ruha és több smink mind egyre távolabb repít bennünket attól az értéktől, amit születésünk jogán kapunk! A férfiak ezt az értéket keresik, a nők pedig a férfi erényeit, amit talán majd egy következő cikkben fejtek ki!