A veszteség
- ceo95761
- Oct 13, 2016
- 4 min read
A veszteség definíciója :
" (vesz-t-e-ség) fn. tt. veszteség-et, harm. szr. ~e. Kár, melyet az szenved, ki akármily vagyonát, birtokát, elvesztette, vagy valamely kedves dologtól megfosztatott. E szerint nem csak anyagi, hanem erkölcsi kárra is vonatkozik. Veszteséget szenvedni. "
Veszteség sokféleképpen érhet minket! Elveszthetjük az áhított játékunkat a homokozóban! Elveszthetjük első kisállatunkat. elveszíthetjük valamely családtagunkat és bizony elveszíthetjük a párunkat is! Engem ért már mindegyik, az itt felsoroltak közül mégis a párkapcsolat elvesztése az, ami a legjobban megvisel!
Az ember felnőttéválása alatt túlesik pár szerelmen és csalódáson! Ahogy telnek az évek időről időre más értékek szerint keresünk partner! Még az ízlésünk is változik, bár néha ez fel sem tűnik! Minden szerelem más! Kamaszként az első szerelem íze megismételhetetlen! Amikor úgy érezzük, miénk a világ és senki nem állhat közénk vagy elénk. ez egy egészen más tudat, egy egészen egyedülálló érzés ami megtölti a lelkünket gyönyörrel, bátorsággal, magabiztossággal és örömmel! Ez az a bizonyos első! De mint hogy a kezdete magában hordozza a végét is, többnyire minden kezdetnek van egy vége is! És az első szerelem együtt jár az első csalódással. Hogy ez miként valósúl meg, meghatározza az utána következő életünk túlnyomó többségét! Nekem szerencsésen ért véget, bár ezt a másik oldal nem mondhatja el magáról! Mindíg annak nehezebb, akit elhagynak és nem annak, aki elhagy! Ha csalódás ért bennünket, óvatosabbak és bizalmatlanabbak leszünk! Talán még magunkat is hibáztatjuk (ami nagy hiba) és magunkban keressük a hibát! "nem voltam elég jó vagy szép?"-tesszük fel a kérdést sokszor pedig nem bennünk van a hiba! Senkiben nincs hiba, csupán elmúlt valami, ami régen volt!
Szépen lassan megszokjuk a veszteségeket és megtanúljuk talán kicsit kezelni is! Szépen lassan rájövünk, hogy melyik táborba is tartozunk!
"Felejtősre iszom magam"
-Van az a tábor, akik egész egyszerűen féktelen bulival igyekeznek feldolgozni a fájdalmat és a veszteséget!A lélek megbünteti a testet amiért nem találja magát elég jónak a másikhoz! Ilyenkor azt hisszük, ha vedelünk mint a disznók, elnyomhatjuk a fájdalmunkat és becsaphatjuk önmagunkat hogy "áhh én tök jól vagyok".......a nagy szart! szarul vagy bazdki! Fogadd el!
"A barátok majd kiűzik a gonoszt" avagy az ördögűzők....
-Na van az a megoldás, amikor felcsörgetik az összes havert, barátot vagy barátnőt és maguk köré csőditik az összeset majd százas zsepik közepette gyűjtik be a sajnálkozó szavakat és persze a kedves ex ócsárolásával orvosolják a harag és a bosszú utáni vágyat!
Hm....ez már haladó megoldás. Nem túl korrekt az ex-el de jobb mint az első változat!
"a mártír"
-Van az a csoport, akik bebúrkolóznak, megtesznek egy (vagy 100) romantikus filmet, shipset vagy csokit vesznek magukhoz és egész egyszerűen több heti magány után megújulva törnek ki mordorból! sok ember számára ez tökéletes megoldás és hát valjuk be, kevésbé egészségtelen mint a fentebb említett megoldások!
A veszteség feldolgozása tehát ezer féle képen történhet! Én egyébként az utolsó táborhoz tartozom! Az igazán fontos lépés mindig az újrakezdés! Hogy az ember a romokból hogyan épít várat újra és a vár körül mekkorára emelkednek majd a falak! hiszen minden alkalommal a fal egyre magasabb hiszen egyre jobban félünk attól, hogy aki át jut rajta, mit tesz majd velünk! És hölgyeim, ez bizony a férfiakkal is PONTOSAN UGYAN ÍGY VAN!
A legnehezebb egy komoly kapcsolatban, hogy megszokjuk egymást! Biztonságot ad a szeretett személy jelenléte, a teste melege, az arca, a mosolya, a kis szokásai és az egész lénye ahogy belépve az auránkba, a részünkké válik! Ha mind ez megszűnik, úrrá lesz rajtunk elöször a hiányérzet, a magány, az a bizonyos anyátlanság érzése és ha ezek elmúltak, visszaköszönt újra a magány! ekkor kell igazán erősnek lenni! Ha bemegyünk a munkahelyünkre, nem mutathatjuk hogy fáj! Ha esetleg emberekkel foglalkozunk, a sírás néha elszorítja a torkunkat de mosolyognunk kell, hiszen ők nem tehetnek a mi veszteségünkről! Nem hagyhatjuk el magunkat, pedig legszívesebben senkihez sem szólnánk és elmenekülnénk a világ elöl! De nem szabad!
Minden félre siklott kapcsolat, rengeteg lehetőséget tartogat magában! A tanulás lehetőségét! Bár a feldolgozás mindig nagyon nehéz és fájdalmas, igyekeznünk kell az előnyeit nézni! Nézzünk ilyenkor magunkba és lássuk mit tanultunk, mit ajándékozott nekünk a másik, mert bármilyen hihetetlen is, mind adnak valamit!
-Van, akitől megtanuljuk milyen erősek vagyunk! (az, aki folyton igyekszik elnyomni, aki folyton kritizál és igyekszik elhinteni benned hogy nem érsz annyit, mint ő az valójában fél tőled)
-Van, aki megtanít harcolni! (az, aki folyton a maga feje után megy és nem hagy téged érvényesülni, harcra késztet hogy kiállj magadért)
-Van, aki megtanít kinyílni!(az, aki nyitott előtted, szabad, független és élvezi az életet, az magával ránt majd téged is és megismerheted a határtalan szabadság érzését)
-Van, aki megtanít rá, hogy a test sok mindent kibír de a lélek hamarabb hal meg!(az, aki testi fenyítéssel fordul feléd és bánt téged)
-Végül van az, aki megtanít hogy a hibáidat sosem hozhatod helyre, az idő érték és minden percben értékesen kell élned ahhoz, hogy ne veszítsd el a legjobb dolgokat! (ő az, aki az egyetlen és az igazi szerelmed. Őt többnyire te veszíted el...)
Minden embernek van egy társa, aki az övé és senki sem pótólhatja! ez a cikk arról íródott, aki az egyetlen és mindenek fölött áll! Hiszen mindenkinek van egy ilyen lelki társa de az idő néha nem a legmegfelelőbb és valamelyikünk nem érett meg a másikra! A hibáink befolyásolják a boldogságunkat és a múlt hibái kísértik a jelenünket és befolyásolhatják a jövőnket! Vannak olyan hibák, amik sosem hozhatóak rendbe és ezek az apró veszteségek végül egy nagyhoz vezethetnek!
számomra a veszteség számtalan formában jelentkezett már! Mégis a legfájdalmasabb egyetlen ember elvesztése ami visszafordíthatatlan és megsemmisíthetetlen! De ahelyett, hogy elhagytam volna magam, a romokból új várat építettem és bizonyítottam. Bizonyítottam azt, hogy a legbűnösebb, legesendőbb embert is változásra kényszerítheti a veszteség és a halott föld új virágot hajthat!
azonban van, amit sosem építhetük újjá!
ezért fontos megbecsülnünk az időt és a lehető legkevesebbet hibáznunk! De ha mégis megtörténik és elbukunk, álljunk fel méltósággal!
Comments