Örökbe fogadlak

Az örökbefogadás olyan jogi aktus, amely során rokoni kapcsolat jön létre egy gyermek és az őt örökbe fogadó szülő(k), illetve annak családja között.

„Az örökbefogadás nem arról szól, hogy gyermeket találjunk a családoknak, hanem arról, hogy családot találjunk a gyerekeknek.” Joyce Maguire Pavao”

Az örökbefogadás még ma, 2016-ban is ködös homályba vész a társadalom számára. Mindenki tudja hogy van, létezik mégis azt kevesen tudják hogyan is működik és mit is jelent az örökbefogadó felek részére. Ebben az országban az örökbefogadás rögös útja nem csak hosszú de a bürokrácia útvesztőjében sokszor családok százai vesznek oda és gyermekek tömkelege marad szerető szülők nélkül. Egy hiteles újságíró elsősorban olyan témákat dolgoz fel amellyel képes valamilyen formában azonosulni. Amennyiben ez egy kellemetlen vagy nagyon személyes téma, mérlegelnünk kell. Felfedjük-e önmagunkat, az életünket, hogy olyan anyagot hozzunk létre, amely talán több emberhez eljut és talán, segít is! Én úgy döntöttem hosszas mérlegelés után, hogy a saját történetemet dolgozom fel ezzel leleplezve azt a pofátlan, hosszú és eredménytelen rendszert, amelyből én magam is származom!

Én ugyanis örökbe fogadott gyermek vagyok!

Bár a legtöbb pár mindent megtesz hogy saját gyermekük szülessen, néha az egészségügyi problémák megálljt parancsolnak a probálkozásnak. Ekkor ott áll két szerelmes ember, akiknek minden álma összetört, a párkapcsolatukra addigra már jócskán rányomta a bélyegét a több hónapos akár több éves eredménytelen probálkozás! A pénztárcájuk és sokszor a szülők, családtagok pénztárcája is teljesen kiemrült, hiszen a lombikbaby programok nem ingyenesek! Ilyenkor minden párban felmerül a nagy kérdés „Örökbe fogadjunk” ?

Hál’ istennek a legtöbb pár az igen mellett dönt, esélyt adva ezzel egy magára hagyott gyerek új életének. Lehetőséget adnak arra, hogy szeretetben, békességben, családban nőhessen fel egy gyerek, akinek az élete az esélytelenséggel indult! Nagyon nehéz nem csak a leendő szülőknek de a családtagoknak is megemészteni ezt a döntést. Mert hát milyen az ember? Aki nem az enyém, azt nem szeretem annyira. Az édesanyával nincs meg az a maradandó, mindent felülmúló csodálatos 9 hónap, ami alatt mi nők, megismerjük gyermekünket és eggyé válunk vele, amely a születés pillanatában csak megpecsételődik és egy életre szóló kapocsként szolgál majd. A férfiak teremtés és „örökös” utáni vágya pedig nem tud megfelelően kialakulni abban az esetben, ha nem saját „ivadékát” várja! Nagyon sok alapvető momentumról maradnak le ezek a szülők, mint az első UH felvétel, a vidám pillanatok anya kívánóssága alatt, a babaváró bulik, a pocak simogatása, a baba rugdosása. Sok fantasztikus pillanat marad örökké majd üresen a közös életükről szóló könyv első oldalain de cserébe olyan csodálatos élményben lehet részük, amit még egy vérszerinti szülő sem élhet át soha. Én most ezekről szeretnék beszélni mert ezeket tudom objektív módon, első kézből átadni az olvasóknak, de ez a cikk elsősorban azoknak szól akik most gondolkoznak azon, hogy örökbe fogadjanak egy gyermeket.

“Anyukám a mai napig emlegeti azt a percet, amikor felhívták őket a Gárdonyi Géza utcai Csecsemőotthonból és jelezték nekik hogy van egy kislány akit meg lehet nézni, mennyire boldogok voltak. Egészségügyi okokból választották ezt a megoldást de a családban nem mindenki fogadta a döntésüket kirobbanó örömmel. Amikor Megérkeztek, a szívük már a gyomrukban dobogott a kíváncsiságtól és a vágyakozástól. Édesanyám elmondása szerint kicsit náthás, de tündéri kislány voltam és az első közös élményünk az volt, amikor apukám cipőjével játszottam. “

Miután kölcsönösen megkedveltük egymást, egy pár hónap elteltével haza is vihettek. Ekkor már több mint 1 éves voltam. Hogyan is telt az előtte lévő pár hónap?

Egy gyermek örökbeadását rengeteg vizsgálat előzi meg. Pszichológiai alkalmassági, környezettanulmány, részletes egyeztetés a szülők nevelési elképzeléseiről, munkahely és keresőképesség vizsgálatán át minden, amit el tudunk képzelni. Ez mind mind a gyerekek biztonságát szolgálja, ezért ez egy nagyon helyes intézkedés és a szülőknek el kell fogadniuk ezt. Sokan sajnos nem jutnak el ideáig és talán telefont sem kapnak soha „szabad” kisgyerekről! De vajon hol akadhat el ez az egész folyamat?

Nevelőszülők és felelőtlen anyák Amikor egy szülő úgy dönt hogy csecsemőotthonba vagy nevelőintézetbe adja a gyermekét felteszik neki a kérdést : ’le szeretne mondani a gyermekéről?” Ennél a pontnál az eddig nem túl erős anyai vagy apai érzés a felszínre tőr és ilyenkor értik meg hogy tulajdonképpen hova is jöttek, miért és mivel járhat ez. A szakember részletesen felvilágosít minden ide érkező „szülőt” hogy bizony ha le mond a gyermekről az mivel jár!

Lássuk hát :

Örökbeadás

Az a szülő, aki örökbe adja a gyermekét, teljes mértékben le mond minden szülői kötelezettségről, a szülői mivoltáról, jogairól és gyermekével való kapcsolattartásáról is. Az az anya, aki le mond a gyermekéről soha többé nem találkozhat vele. Nem adják ki neki soha többet a gyermek későbbi címét, az új szülők vagy nevelőszülők címét, nevét. Ennél a pontnál véglegesen megszakad a kapcsolat a gyermekkel és ez az anya vagy apa részéről többé nem fordítható vissza. Ezeket a gyermekeket örökbe lehet adni, hiszen minden örökbefogadás alapja, a vérszerinti szülő lemondónyilatkozata! Ők az örökbeadható gyerekek.

Nevelőszülők Azokat nevezzük nevelőszülőknek, akik örökbefogadni nem tudják vagy nem akarják a gyermeket. Ők is haza vihetik, nevelhetik és a mindennapjaik ugyan olyanok, mint az örökbefogadó szülőknek azonban mindig ott marad a félelem a mindennapjaik során, hogy mikor jelenik meg a vérszerinti „szülő” és viszi el a gyermeket! A nevelőszülő feladata semmiben sem más mint egy normál szülőé csupán annyiban különbözik hogy a gyermek elhelyezése nem fix, továbbá az államtól kapnak egy bizonyos összeget havonta ami a gyermek nevelését hivatott elősegíteni! A legtöbb nevelőszülő csodálatos ember, aki vagy inkább akik igyekeznek reménytelen helyzetű gyerekeknek egészséges légkört, boldog életet és nyugalmat biztosítani! De sajnos akadt már olyan nevelőszülő is (pláne jó pár évtizeddel korábban) aki munkásként alkalmazta ezeket a gyerekeket, sőt inkább rabszolgaként. A mai napig hallok olyan történeteket, ahol az intézetből ki vett gyerekek rongyokban, szegény körülmények között, az iskolából kimaradozva nevelőszülőknél élnek és a háztartás körüli teendők elvégzésére vagy az utánuk járó segély miatt nevelik őket! Bár minden éremnek két oldala van, az igazsághoz nem csak a napos, rózsaszín oldal tartozik és a rosszról is beszélnünk kell. Ez volt a rossz oldal!

Egy örökbefogadott gyermek nevelése, az igazság és kímélet A legtöbb szülő számára a legnehezebb az egész folyamatban az, hogy hogyan kezeljék a gyermek elött az örökbefogadás tényét! Mivel teszek jót? Hogyan mondjam el neki? Elmondjam egyáltalán? Ilyenkor sokan pszichológus szakember segítségét kéri, aki elmagyarázza számukra, hogy mi zajlik a gyerekben a tény hatására, hogy bizony róla lemondott anno az édesanya vagy édesapa, mi lenne a leginkább felfoghatóbb, legkönnyebben megélhetőbb és feldolgozhatóbb.

A szakemberek az őszínteséget és a tudatos nevelést ajánlják A legjobb, ha egészen kiskortól kezdve a szülők tudatosítják a gyermekben, hogy bár vér szerint nem ők a gyermek szülei, ez nem minden és a szeretet nem a genetikán múlik. A szeretet nem ismer határokat és ő mindennél fontosabb a szülei számára. Kisebb korban kedves mesékkel lehet rávezetni a gyerekeket ennek megértésére! Például : „ Mi ajándékba kaptunk téged! Nagyon vágytunk egy ilyen csodálatos kisgyerekre, sokat imádkoztunk és a jóisten megjutalmazott minket veled! Ajándékba kaptunk téged.”

A gyerekekben számtalan kedves gesztussal lehet enyhíteni a veszteség érzését, a hovatartozás zavarát. Ilyen például a mi példánk. A szüleim minden évben két születésnapot tartottak nekem. Júniusban tartottuk a „rendes” szülinapomat de márciusban minden évben megünnepeltük azt a napot is, amikor a szüleim számára megszülettem. Ez volt az a nap, amikor haza hoztak. Egy kisgyerekben ez jó érzést generál, elfogadhatóbb hiszen kétszer is kap gyertyát és ajándékot. Én minden évben kétszer ünnepeltem! Márciusban 7 éves lettem, júniusban pedig 8 (mivel 1 éves elmúltam amikor haza vittek). Én gyerekként ezt nagyon pozitívan éltem meg és csak ajánlani tudom.

Az őszinteségnek mindig két oldala van. Mivel számomra mindig természetes volt az örökbefogadásom ténye, az iskolában sem csináltam ebből titkot. Mind tudjuk hogy a gyerekek sokszor kegyetlenek egymással és ott bántják egymást, ahol tudják! Az iskolaéveim első 5 évében rendszeresen bántottak emiatt. Voltam árva, fattyú, anyátlan, lelenc és még sorolhatnám. Érdekes módon nem viselt meg annyira, mint ahogyan most, felnőtt fejjel bele gondolva meg kellett volna viselnie. De tény, hogy nagyon nehéz volt ez nekem is és a szüleimnek is.

Miért fontos az őszinteség? Számtalan buktató érheti a szülőket az életük során. A pletykás rokonok vagy szomszédok nagy rizikót jelenthetnek. A külső különbségeket ki lehet magyarázni, de az egészségügyi problémáknál bizony biztosra vehetik a bukást! Akár vércsoportot tekintve, akár komolyabb transplantációs eljárásoknál is kibukhat, hogy bizony genetikailag nem alkalmas a szülő. Az őszinteség mindig célravezetőbb, korrektebb és rengeteg stressztől megkíméli a családot.

Eredet Amennyiben az őszinteség elvét követték a szülők, és elmondták a gyereknek származásának körülményeit egy újabb nehéz pont következik be a szülők és a gyerek életében. Az eredet kutatása, a vér szerinti szülők felkutatása. Ez jogos igény és minden örökbefogadott gyerek lelkében egy ki nem alvó láng! Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy anyukámék pontosan tudták a körülményeimet, tudták hogy ki voltam korábban és segítséget is tudtak nyújtani ahhoz, hogy felkutassam a gyökereimet. Sikerrel jártam. Azóta gazdagabb vagyok egy fantasztikus nővérrel és féltestvérekkel. A nővéremmel kiváló a viszonyom és az életem szerves része. Az egyik legjobb barátnőm és nagyon szeretem. Mivel 18 évesen találtam rá (ekkor ő 20 éves volt) elmondhatom hogy az életem egy igen nagy részét tölthettem el vele. Mindent bepótoltunk és el sem tudom képzelni az életemet nélküle. Az egyéb szálakról nincs mit mondanom. Talán csak annyit, szerencsés vagyok hogy ott nőhettem fel ahol felnőttem és azok gyerekének mondhatom magam, akiket anyának és apának szólítok. Most már én is azt érzem, ajándékba kaptam a szüleimet.

Karma? Sors? Nehéz hátizsák… Tény ami tény, valami megmagyarázhatatlan vibrálás mindig van a hozzám hasonló gyerekekben, emberekben. Életünk hajnalán lemondtak rólunk. Hányszor tettem fel magamnak kamasz koromban a kérdést : „hát, hogy lehetett engem nem szeretni”? Miért nem akartak engem? Miért hagytak magamra? Ennyit érek? Nem kellettem? Gondolnak rám? Kire hasonlítok? Vannak-e örökletes betegségek a családomban? Vannak testvéreim? Büszkék lennének rám? Milyen érdekes, hogy ennyire vágyunk egy ismeretlen ember szeretetére. Milyen érdekes, hogy az ember még gyerekként is mennyire hiszi azt, hogy a probléma benne van. Nem tudja hova tenni, hogy van akinek nem kellett mások pedig az életüket adnák érte. A legveszélyesebb kérdés amit azt hiszem, minden gyerek átél legalább egyszer : „ennyit érek?” A legtöbb ilyen gyerek (és felnőtt) egész életében cipeli majd ezt a hátizsákot. Ha sikerül út közben megkönnyítenie (megismerni a gyökereit) az út könnyebbé válik.

De ha nem sikerül, a nehéz súly alatt nehezen vonszolja majd magát. És ha bele is törődik, sosem nyugszik meg a lelke és tudat alatt vágyódik azok iránt, akik az életet adták neki. MA, amikor úgy mennek nők abortuszra, mint háziorvoshoz, köszönettel tartozom a szülőanyámnak, hogy nem egy kukában végeztem! Ezért mindig tisztelni és becsülni fogom őt. DE ez édeskevés! Az én anyukám, akinek virágot viszek, akit szeretek, akit felhívok ha szomorú vagy boldog vagyok, akit ha átölelek megnyugszik a világ, akit a kisfiam nagymamának hív az a nő, aki képes volt akkor is szeretni amikor nem kellett, aki befogadott és esélyt adott és aki felnevelt! Ő hozott virágot a ballagásomra, ő fogta a kezem amikor a kisfiam született, ő kiabált velem amikor kamaszként később értem haza és vitt el moziba, amikor elhagyott az első szerelmem! Ő anya!

Amikor egy pár az örökbefogadás mellett dönt, nem csak egy szerető gyereket nyernek vele de egy hálás embert is. Egy olyan semmihez sem fogható, csodálatos kapcsolatot ami érzelmekben gazdag, mély és őszinte. Amikor nincs meg a vér köteléke a szeretet nem „kötelező”…..és azok az emberek akik mindennél jobban szeretik egymást akkor is, amikor az nem kötelező, az őszinte szeretet.

Én ajánlom az örökbefogadást és ha tehetném, nemzőképes párokat is biztatnék rá. Sokkal gazdagabb emberek lehetnek általa és esélyt adhatnak egy olyan embernek, aki esélytelenként indult el az életben.

Rengeteg gyerek várja hogy megöleljék és szeresség. Azt szeretném hogy az örökbefogadás ne a legutolsó döntés legyen. Ne egy tessék-lássék megoldás! Ne egy félve meghozott döntés! Hanem egy tudatos, büszke választás!

#family #adoptation #adopt #örökbefogadás #truestory #story #lovely #journal